Első babám

28 éves vagyok, igazából mondhatnám, hogy "benne vagyok a korban", hogy babát várjak. 

Boldog párkapcsolatban élek, közel 8 éve, nagyon sokszor gondoltunk már a babavárásra. Ezért jött a hirtelen ötlet, hogy akkor bízzuk az egészet a mi kis jövevényünkre, és ha jönni akar, hát engedjük neki.

Őszintén szólva, amennyi mindent hallottam/olvastam a fogantatással kapcsolatban, hosszú útra terveztem, mire ténylegesen is örülhetünk majd az életünk kiteljesedésének.

Mondanom sem kell, nem így történt... Az első lehetséges alkalommal meg is érkezett hozzánk, hiába már nagyon szeretett volna közénk tartozni... 

Első érzésem a megdöbbenés volt, hiába azért az ember nem tudja felfogni igazán, miről is szól ez az egész, amíg nem szembesül vele, hogy bizony "valaki" fejlődik a testében. Második érzés kétségbeeséssel fűszerezett öröm, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ami másoknak hosszú és küzdelmes "játszma", azt mi elsőre megkapjuk.

De közben a tudat, hogy mi minden is vár ránk, azért okoz némi aggodalmat is. Főleg így elsőre, hiszen minden új és ismeretlen, és bizony ez mindenkinél okoz némi fejtörést. Óhatatlanul végigolvasunk minden lehetséges fórumot, és bizony sokféle történet lejátszódik, sokszor nem boldog végkifejlettel. Nem igazán való első babát váróknak ez a sok információ... Csak tovább növeli az aggodalmat. Na jó, lehet, hogy csak nálam, mivel én kifejezetten aggodalmaskodó típus vagyok.

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat